James, te kétbalkezes - James & Lucy

Hajnali három. Mégis ki az az idióta rajtam kívül, aki kijönne a lovakhoz ilyen korán. Minden normális lovász 5-6 körül kezd, de én képes vagyok jóval korábban elkezdeni a melót, ha tudom, hogy sok dolgom lesz. Így biztosan nem kell kapkodnom és őszintén szólva szeretem, amikor ilyen csend van. Elindítom kedvenc zenéim a kis bluetooth hangszórón, főzők egy kávét a nyergesben tárolt kávégépünkön és már pörög is a kezemben a vasvilla. Legalábbis így szokott indulni a hajnal máskor. De ma nem...
Kicsit több, mint két éve lakom és dolgozom itt. Mondhatom, hogy ha akarnám, már csukott szemmel is el tudnék menni az ajtómtól a lovaimhoz. Bár, ha belegondolok, akkor ez hajnalban meg is történik, mert olyankor alig látok még ki a csipáim mögül.
Szóval céltudatosan ballagok az istállónk felé, amikor valami szúnyog, vagy isten tudja mi százzal hajtva belerepül a szemembe. Csak halkan szitkozódok miközben pólóm alját felhúzom és azzal próbálom megtörölni a szemeim, de természetesen nem állok le, haladok tovább, amíg a következő istálló épületének sarkánál a hirtelen balkanyar után valami meg nem állít...
Egy kis, ingatag asztal nagy zajjal borul fel, amikor nekiütközöm. Kis híján én is elfeküdtem, de még éppen sikerült talpon maradnom. Szemben a szúnyogos incidenssel, most egy kicsit hangosabbra engedem a káromkodást, de aztán hamar visszafogom, miután feltérképeztem a terepet.
Az asztalon gyógyszerek, injekciós tűk és fecskendők voltak, amik most a homokban hevernek. Pár lépésre tőlem egy nő pislog rám, feltehetően az állatorvos, mert mást nem látok.
-Rohadt életbe, elnézést! Máris... máris segítek! - és azzal a lendülettel felállítottam a kis asztalt és elkezdtem összeszedni a dolgokat, amik még használhatóak maradtak.
-Természetesen kifizetek mindent, ami tönkrement. - teszem még hozzá, aztán inkább csak szedem tovább az eszközöket, gyógyszereket. Jobb, ha nem beszélek sokat, még túl korán van és kávét sem ittam...

Nem az első és nem is az utolsó alkalom, hogy az éjszaka közepén csörög a telefonom. Szerencsére könnyedén felébredek minden neszre. Vagy szerencsétlenségemre, mert amikor éppen alhatnék se tudok… Szakmai ártalom. Már szinte rutinszerűn rángatom magamra a viseltes farmerom, a pizsamának használt óriási pólóra veszem a pulcsim, meztelen lábamnak hideg a sportcipőm, de nem érdekel, nincs idő zoknit vadászni. Egy ló bajban van, és nekem mennem kell. Nem teljesen fogtam fel, hogy ki telefonált, szerencsére az istállót ismerem, legalább azt tudom, hova megyek. Még kis bakfis kezdő koromban, amikor még csak asszisztáltam, jártam ennek a tulajnak a lovainál.

Nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy le lett festve a telefonban. Persze nem baj, hogy kijöttem, pár öltéssel meg tudom oldani, de azért a „leszakadt a fél feje” már félálomban is erősnek tűnt. Fejseb, erősen vérzik, vékony a bőr és sok az ér, ettől aztán csúnyán néz ki, de szerencsére nem menthetetlen a dolog. A ló érthetően ideges, kapkodja a fejét, ahogy vizsgálom, ettől aztán csupa vér leszek. Mint egy mészárszék, mindenhol vörös foltok. Gumikesztyűből a feketét preferálom, még bébi koromból megmaradt szokásom, ugyanis elég rosszul bírtam a vér látványát az első években. Megedződtem, hozzászoktam, már nem ájulok el, és legrosszabb esetben is csak egy kis gyenge émelygés kap el, de elég jól le tudom küzdeni, és még annál is jobban leplezem.
Kikészítem a szükséges eszközöket; bódító, fecskendők, tűk, cérna, fertőtlenítő. Lecsekkolom, hogy minden megvan-e, ami kell, és készülök felszívni a megfelelő adagot a nyugtatóból, amikor nagy csattanással borul a kempingasztalom. A fiatal kanca ugrik egyet, megfeszül a kötél, amivel tartják, ettől még idegesebb lesz, csapkod a farkával és nem tetszése jeleként egy isteneset rúg a boksz falába. Meg tudom érteni, én is elég morcos lennék, ha három órával a reggelim előtt mindenféle gumikesztyűs alakok fogdosnának, amikor csak egy ragtapaszra lenne szükségem, mert álmomban megfejeltem az éjjeliszekrényt. Nagy szemeket meresztve nézek a jövevényre, kezemben egy nem túl kicsi tűvel és egy apró fiolával. Neki meg a nyakáig felhúzva a pólója, én a gondolattól is fázni kezdek, hogy a csupasz hasamat érje a hajnali 13 fok. Brrrr.
- Jó reggelt! Semmi gond, hagyja csak… - de mire befejezném, már meg is kezdi a helyreállításokat. Gyakorlott mozdulatokkal szedi össze a széthullott holmit, látszik, hogy nem először lát ilyen csecsebecséket. Rutinosan tapintom ki a vénát és lököm be a megfelelő adagot, ennek úgyis kell egy perc, hogy hasson, addig megnézem, mi hiányzik.
- Azt hiszem, minden megúszta. – talán csak az önbecsülése nem, de ezt csak magamban teszem hozzá, és ellensúlyozandó belső kis gonoszságom, rámosolygok. A tűk a tokjukban várták, hogy bevessem őket, a cérna steril csomaglásban, szóval azt hiszem semmiből nem kell újat bontanom, leszámítva a gézlapot, mert azt már megbontottam, és most nem turkálnék vele egy nyílt sebben, de az úgyis fogyó eszköz. A kanca készen áll, hogy kimossam, fertőtlenítsem és összevarrjam, csukódik a szeme, és tartani kell a fejét. Picit széthúzom a vágás két oldalát, kiöblítem, gézzel megtörlöm. Szerencsére egyenletes a vágás, nem kell rajta igazítanom, és elég friss, nincs elhalt bőr, nem kell még kivágnom belőle.
- Kérem, megtenné, hogy kicsit összetartja a sebet? – ha már itt van, használjuk ki, addig befűzöm a cérnát, majd öt gyors öltéssel összehúzom a sebet. Nem sokkal a szeme alatt van, csinos kis karcolásnak fog tűnni, amikor begyógyul.
- Felszívódó varratot használtam, így nem kell újra bódítanunk a varratszedés miatt. Teszek rá egy kis kötés félét, amit egy maszkkal fogunk rögzíteni, ez legalább huszonnégy óráig legyen rajta, aztán ki kellene cserélni a gézlapot a maszk alatt, ami fedi a varratot. Az első huszonnégy óra után két naponta kellene cserélni, és tíz nap múlva jönnék vissza kontrollra. Ha bármi furcsaságot észlelnének, azonnal hívjanak! – sorolom a teendőket az illetőnek, aki hívott. – O, és ebben a tíz napban jó lenne, ha csak lazán dolgozna, ha nagyon muszáj, de az lenne a legjobb, ha pihenhetne. – teszem hozzá, mert még mindig emlékeztetnem kell magamat arra, hogy ez itt egy versenyistálló.
- Köszönöm a segítséget! – fordulok ismét a hajnali szépfiúhoz – Ezzel meg tudja törölni a kezét, ha véres lett. – nyújtok felé egy fertőtlenítővel átitatott gézlapot, majd lehúzom a gumikesztyűimet és az asztalra dobom őket a többi használt, szemétre való közé.