Alig vártam, hogy végre ne csak átutazóban legyek a városban, hanem tényleg meg is érkezzek. Néha felhívtam a doktornőt, nem akartam a terhére lenni, de mégis csak a lovamat bíztam rá, és talán érthető, hogy aggódtam. A farmom elkészült van pár üres telek, de az istálló részek még messze nincsenek készen, így továbbra is bértartásban fogom tartani Ladyt, a doktornő közelében. Benne megbízom. A farmomra érkezem egyből a repülő út után, mindent berendeztettem előre. Nem akartam ilyesmivel vesződni, egy lakberendező ismerősöm boldogan vállalta a feladatot, és nem érdekelt, hogy nincs egyelőre semmi személyes, sehol sem. Majd, talán lesz idővel. Egyelőre csak…szeretnék lepihenni. De előtte, szeretném megnézni a lovamat is. Annyi mindent szeretnék egyszerre, és tudom,hogy ez a hajtás, hogy összerakjam újra az életemet, meg fogja magát sínyleni, és nem akarnám ezt sem. De addig sem merengek azon, hogy mi történt velem az elmúlt pár hónapban. Miután a táskáimat behordtam a kocsiból, csak a szükségesebb holmikat hoztam magammal poggyászként, a maradékot, egy szállító cég hozza majd. Azután, elindultam a megadott címre, elméletileg itt van a doktornő, de ha nincs, az sem baj, a kocsim platóján pihent az ajándék virág, ez történetesen egy cserepes növényt foglalt magában. Tudom, hogy csekély hála azért, amiért megmentette a lovamat, de úgy érzem, kezdetnek ennyi megteszi. Fehér pólót viselek, farmer nadrággal, és egy könnyű bakanccsal, semmi munkás , vegy védelmi meg akármi, csak egy egyszerű bakancs, acél betétes béléssel azért, ha rálépnének a lábamra a lovak, ne lábujjak nélkül távozzak. Azért, bejelentkezem egy sms-ben a doktornőnek, hogy megérkeztem, és Ladynél leszek, arra az esetre, ha nincs itt,vagy ha rendelési időben zavarnám. Ahogy az istállók felé fújja a szél az illatomat, ismerős nyihogás üti meg a fülemet, és az ajkamon egy széles vigyorral indulok meg abba az irányba. Sebesebben szedem a lábaimat,és megkönnyebbülök, Lady boldog, csillognak a szemei, és fényes a szőre is. - Annyira boldog vagyok, nagy lány, hogy újra látlak! Hamarosan haza jössz hozzám, a farmomra, itt van, az is, ebben a városban. Szeretni fogod, lesznek majd lovak is. – szerzek néhány almát, és a farmeremből kivéve adogatom neki. Be is lépek mellé a karámba, és végig vakarom a hátát, mire vigyorogva kezdi dobálni a fejét, és grimaszol, szinte dorombol. Mint egy hatalmas macska. A hátára hajtom a fejemet, és beszívom a jellegzetes ló illatát. Sosem tudnám leírni teljesen,hogy milyen illat, de imádom. Mindegyiknek más, ahogy a miénk is más, de… Lady, az én Ladym. - Hiányoztál Nagylány. – azt hiszem, könnyen el tudnék aludni a hátán, a közelében. Örültség, hogy ennyire szeretem a lovamat? Azért, meg ne lássanak, mert zavarba jönnék. Egészen biztos. - Gyere, kimegyünk egy kicsit. – felkattintom rá a futószárat, és nem bírom megállni, hogy ne öleljem át újra, ő pedig jön a mély brummogó hangjával, és kifordított nyakkal kezdi a fejemet tisztára nyalni, mire halkan felnevetek. - Te rosszaság! Kíváncsi vagyok, hogy rád ülhetek-e újra, vagy… mi lesz. Mennyire jöttél helyre. Ha mást nem, gyerekeknek fogsz segíteni, ők könnyebbek mint én. – és csak beszélek hozzá, beszélek. Tudom, hogy ő is mesél, mert szint abba sem hagyja a mély hangú szinte dorombolást.
Nehezen telik el a mai nap. Nem találom a helyem és még ahhoz sincs kedvem hogy elővegyem a naplómat, amit mindig és rendszeresen írogatok. Berögzült, régi szokás, még iskolás koromban kezdtem el kényszeresen írni hogy pedánsan semmit ne felejtsek el, és ez így megmaradt az életemben, hogy néha leülök és hosszú oldalakat töltök meg tartalommal, és azt hiszem ez lehet az oka annak is, hogy a kézírásom nem vált orvosian olvashatatlanná, hanem még mindig duci kis gyöngybetűkkel tudok írni. Nem kopott el, és nem kezdtem el ilyen ekg görbe szerűen írni, mint sokan mások. Úgy érzem sose akar véget érni ez a nap, és egyre másra jönnek a hívások hogy hová menjek, és kit lássak el elsőre. Alig érem utol magam, annyi a teendőm és rohangálok össze vissza a város egyik felétől a másikig. Mire odaérek az utolsó farmhoz, már el tudnék aludni a kormány mögött, de még van egy feladatom. Egy régi ismerős lovát kell ellenőriznem, mielőtt halálra aggódja magát Ladyért. Igazán tüneményes, türelmes kis paci, olyan akit szívesen engednék gyerekek közelébe vagy olyanok közé akiknek állati segítség kell. Kisétálok az istállóhoz hogy ellenőrizzem, de megállok az ajtóban mert ismerős hangot hallok meg. Farmerben egy piros felsővel, sportcipőben. Egyszerűen kiengedve hordom a hajam, ahogy elmosolyodom a nyilvánvaló rajongás hallatán. - Ez így van. Rosszaság már van benne és ne aggódj, már felülhetsz a hátára - válaszolok neki ahogy ellököm magam az ajtófélfától és közelebb megyek. A ló is megismer már, és megsimogatom a fejét ahogy a gazdájára nézek. - Lady nagyon jól van, a héten már mozgott és elvitte egy körre a pehely súlyomat - mosolyodom el ahogyan ránézek enyhe mosollyal. Jó érzés ránézni, és pihentetni rajtaa szemem. Vonzó és életvidám férfi, nem csoda hogy megcsókoltuk egymást a parton, és somorú hogy vége lett, de akkor még házas volt. Talán még mindig az, nem tudom. Akkor is kellemes látvány a szemnek, és nagyon .... szeretnék megint meggondolatlan lenni. - Na és te hogy vagy Christian? - kérdezek rá ahogy megtámaszkodom a kerítésnél.
