Dartagnan Devereaux

Csendes vagyok, annak neveltek. Megalázkodó, és megfelelni akaró, mindenben. A legapróbb betűig is.Érzékeny, a hangulat változásokra leginkább. Nem értek semmiféle fizikai munkához, pontosabban… ne férfias munkát képzelj el nekem. Még egy szöget se tudok beütni, nemhogy egy villanykörtét becsavarni. De szépen tudok nézni, és szeretem a kozmetikumokat, a hajam ápolására sok időt fordítok, keveset eszek mert kis adaggal is elvagyok. Szeretem a karkötőket, és a nyakláncokat, és a gyűrűket, nem a csillogó holmit, inkább a modern kalózos vonalat követem. Igazság szerint, nem emlékszem, hogy milyen voltam, vagyok, most sem. Csak vagyok. Sok mindent szeretek, kint lenni a természetben, a napfényen, és ücsörögni a kertben egy széken. Olvasni, bárhová el tudok vonulni olvasni, ha engedik. Szeretem, ha szeretnek, nagyon szeretném, ha megszűnne a sötétség és a kegyetlenkedés. Nem szeretem a sikolyokat, a fájdalmat már rég nem érzem, nem úgy, ahogy mások. Egyesek azt mondanák, hogy egy korcs vagyok emiatt. De már ezeket a suttogásokat sem hallom meg. Csak egy csomag vagyok a sok közül. Valaha volt nevem, de mára csak Petit vagy Bijoux -ként emlegetnek. Valakinek a kicsikéje, vagy az ékszere, mindegy, csak… mindegy. Szeretem a szabályokat, ezek nélkül nem tudnék élni már, szeretem ha azok világosak. De nem kell mást tennem, mint szépnek lennem, és megtennem azt, amitől elégedett lesz a gazdám. Ki vagyok…? Szeretek táncolni, leginkább a hastánc az, ami érdekel, szeretem az efféle lezserebb nadrágokat is, eléggé sajátos öltözködési stílussal rendelkezem. A kedvenc időtöltésem pedig a gardóbomban található ruhák összepárosítása, és felpróbálása, megcsinálom én a saját divatbemutatómat, nem unatkozom…csak nagyon...Jó pár nyelven tudok, bár az angol tanultam most legutoljára, ott még érezhető a francia akcentusom, mindig megfeddnek, ha az r betűim nem tökéletesek. Csak a szobámat és a kertemet ismerem, odakint elvesznék, és nagyon ügyetlen vagyok olyan dolgokban, ami másnak hétköznapi.

Az idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára szabad. De azt mondák, hogy mostanra kész vagyok. Azt se tudom,hogy hova hoztak, és hova tartanak velem, egész úton le vagyok szedálva. Csak az elsuhanó tájat látom magam mellett félig. A könyvek sok szabadságot adnak nekem, a fejemben, a képzeletemben. Tudom,hogy nem így működik a világ, azt is, hogy elég szar helyre csöppentem. Nem emlékszem arra, hogy ki voltam, valaha, hogy mit csináltam ez előtt. Nem fontos. Sosem volt fontos. Csak, hogy túl éljek. Voltak próbálkozásaim, amikor magamat akartam megölni, de sosem jött össze. Túl értékes vagyok, és utána mindig megbűntettek. A kocsi hátsó ülésén ülök most is. El-el szenderedek, és felriadok, ha hangosabb zaj üti meg a fülemet, értem, hogy miről beszélgetnek, rólam. Arról, hogy mennyi pénzt fognak kapni értem, ha feltesznek a hajóra. Nem mehettek be New Yorkba, az feltűnő lett volna, ezért itt ezen a városon át fognak átvinni az egyik hajóállomáshoz.
Bárcsak…meghalhatnék. Megszűnne minden, és csak a csend maradna.
A következő pillanatban, éles, fémes csattanásra leszek figyelmes, majd próbálom kitámasztani magamat, de erre sosem voltam felkészülve, a kocsi körbe-körbe forgott a levegőben, elájultam, de nemsokára fel is riadtam, valahogy sikerült kimásznom a kocsiból. Egy darabig vártam, hogy hátha magukhoz térnek a kocsiban ülők, de nem moccantak. Az…egyetlen esélyem a szökésre, ha most… elmegyek. Iszonyúan fáj a karom, nem is tudok rá nehezedni. Vér ízét érzem a számban, és a bokám is fáj, de kimászok a törmelék alól, és… alig hiszem el! A kocsit figyelve kezdek egyre jobban távolodni attól, mennem kell! Nem láthatnak meg, hogy kiszabadultam. Nem… zihálok, és a hideg veríték is kiver a felismeréstől. Szabad…lehetek! De… akkor futás! Messze vagyok már, amikor hallom, hogy valami hangosan durran, és füst szál fel, tűz van. Azta! Ez… hűű, ez nem jó! Neki iramodok, esek-kelek, és futok, amennyire tudok, fájó bokával. A drága nadrágom felszakadt, és az ingem is foltos, és szerintem rólam is tapadt oda vér, a hajam? Ha látnám magamat ,biztos sírva fakadnék. A nappal egy patak mellett ér, itt próbálom felfrissíteni magamat, a bokámnak különösen jól esik a hűs víz. Éhes is vagyok, de ha… talán egy messzi városba eljutok, ott talán…ehetek valamit, nem?
- Biiiijoouuuu! – hallom a kiáltást. Mire minden vér megfagy az ereimben, és nem merek mozdulni sem. Kutyák csaholását hallom, mire teljesen kétségbe esek, és kis híján elsírom magamat. Itt fogok meghalni a vadonban, szabadként, szabad emberként, vagy… ők újra elfognak, és vége mindennek. Újra sötétség, fájdalom, és valaki luxus háziállata leszek, végleg. A kör bezárult. A patakban megyek tovább, hideg van, és fázok, de muszáj. Egyébként is…van nevem, Godric. Amit sosem használhattam, ebbe az egy dolgoba kapaszkodtam, ha már elvettek tőlem mindent. A nevembe.
Nem tudom,hogy mennyi ideig tartott, de egy zúgónál úgy döntöttem, hogy a mélybe vetem magamat, akár meg is halhatok, nem érdekel. Horzsolások borították a testemet, és fáztam, de még mindig éltem, pedig… megakarok halni. A régi életemnél még a halál is sokkal jobb. Nem maradhatok tovább itt sem, pedig jó érzés, ahogy a nap melegíti a testemet. Csak futok, és futok, és futok. Néha hallom a kutyák hangját, néha nem. Egy nagy farmot látok meg, lovakkal, ide… itt talán jó lesz, egy kis időre meghúzódom, vagy megtalálnak, és nem lesz könnyű dolguk, hogy elvigyenek. Már szinte totyogok, a képek összemosódnak, és nem tudom ,hogy hogyan, de most melegben vagyok, egy…ló. Egy ló mellett fekszem a földön. El kell bújnom.
- Itt kell lennie! Nézzétek meg az istállokat! A lovakhoz is nézetek be! – ismerem ezt a hangot, ő volt a biztonságért felelős.
- Igen is főnök! – hallatszott a néhány felelet. Reszkettem, a számra és az orromra tapasztottam a tenyerem, fájt mindenem, de az egész zsongás egybe olvadt a testemben. Itt halok meg, egy trágya halom közepén? A saját fájdalmamban fogok belepusztulni. A ló fújtatott és kapált a patáival, de nem rám haragudott, az idegenekre, az ő hangjukra felbolydult az egész társaság, elájultam. Még hallottam egy nagyon mély hangot, meg kutya ugatást, és aztán már tényleg semmi. Nem tudom,hogy mennyi idő telhetett el, de valaki a hajamat nyalogatta, és egy nedves valami meg a kezemet böködte. Egy alak pedig pont jól eltakarta a beömlő napfényt az ajtóban, ó, még menekülni se tudok. Széles vállak… hatalmas test. A kaszás, legalább állatokkal kísér a túlvilágra.