Vasárnap, te szép, nyugodt vasárnap. Ez az az egyetlen nap a héten, amikor ha nincs verseny, akkor a lovak általában nem edzenek. Más szóval az én szabadnapom, vagy inkább majdnem-szabadnapom. Az edző ugyanis megkért, hogy reggel mozgassam le a fekete kancát a gyakorló pályán. Csak egy kör ügetés és egy kör laza vágta, semmi extra és mivel a héten elég jól produkáltam, az edző ki sem jön. Eléggé lefárasztott a hét, ez az első hetem itt és keményen oda kellett tennem magam, hogy ne bőgjek le már az elején. Bőven eleget hallgatom így is, hogy milyen fiatal vagyok és miért nem inkább az iskolapadot koptatom. Hát Drágáim, van ilyen, törődjetek bele, van aki fiatalon kezdi. Szóval reggel 8 órára felszerelték nekem Broken Diamond nevű, 4 éves kancánkat, én pedig magabiztosan léptettem ki vele az edzésre használatos pályára. Alig volt kint 1-2 lovas, de nem is bántam, hogy nincs tömeg. Nekiálltam hát az ügetésnek, majd a galoppnak és minden simán is ment egészen addig, amíg valamelyik idióta karbantartó ki nem találta, hogy ő most akarja a gyepről eltakarítani a leveleket. Levélfújóval! Hiába volt viszonylag messze tőlünk, az én csodakancámnak ez nem igazán tetszett és egy olyan helyben megpördülést vágott le, hogy azt még talán egy nálam jóval tapasztaltabb zsoké se tudta volna követni. Szóval levágódtam a homokba, a lovam pedig fokozva a jelenetet, fogta magát és átugrott a korláton. Azért persze annyira nem ijedt meg, hogy hazáig szaladjon, a zöld gyep jóval csábítóbb volt annál, hogy csak úgy keresztül vágtázzon rajta. Megállt és bár idegesen kapkodta fel fejét, igyekezett minél több zöldet magába tömni, mielőtt jövök és kibelezem. Én ezalatt, miután rájöttem, hogy semmim nem tört, felpattantam és a ló után indultam. Amikor a korláthoz értem, már láttam, hogy lovam nem menekül tovább, úgyhogy körülnéztem, hátha akad a környéken egy segítő kéz, aki hamarabb odaér a kancához mint én. Jó lett volna elkapni még azelőtt, mielőtt továbbnyargal. Elég üres volt a tér, de pillantásom mégis megakadt egy erre sétálgató fickón. -Héj! Ne haragudj, kérlek fogd meg a lovat! - kiabáltam oda neki és ha meghallotta, akkor átbújtam a korlát alatt és kobakomat levéve indultam oda hozzájuk.
Gabriel Stone
Hozzászólások száma : 12
Join date : 2020. Apr. 10.
Age : 39
Tartózkodási hely : Wilmington
Szomb. Ápr. 11, 2020 4:05 pm
Liza & Gabriel
A tehetséget nem birtokolni kell, hanem megmutatni.'
Kijöttem ide, mert érdekelt, hogy itt hogy mennek a dolgok. Hétközben nem szerettem erre járni, mert túl nagy a nyüzsgés és elszoktam annyira az emberektől, hogy ne szeressem őket, még annyira sem, mint előtte. Leparkoltam a kocsimmal, az Akrasia istálló bokszainál, és sorra ellenőriztem a lovakat, a sitten lótenyésztést is tanultam, jó pár egymásra épülő modult betömtem a fejembe, mert igazán rá értem. Így villoghatok pár papírral, és a főnökömnek ezek számítottak. Csak be kell bizonyítanom neki, hogy megérte felvennie. Szerencsére értek a technikához is, és tabletre a felhőbe vésem fel az észrevételeimet, mindegyik kinti lóhoz, a saját aktájába. Néhánynak az oltásai fognak lejárni, hogy erre sem figyeltek az elődeim?! Vagy a normális patkolásra sem? Máris forognak a fogaskerekeim, van egy haverom, aki a kovács mesterséget tanulta ki a sitten. Így… már pötyögöm is a számát, hogy tegnapra érjen ide, azonnal. Persze, egy telefont megjetek előtte a főnöknek, hogy mi a véleménye arról, hogy az istállónak , saját kovács mestere is lehetne? Ezen töprengek, és aggodalmaskodok. Persze a főnököm, utána akar nézni az illetőnek, a nevét is megmondtam neki, és azt is, hogy hol dolgozik, milyen munkái vannak, voltak. Én tudom,hogy jól dolgozik, mert lelkiismeretesen végzi a munkáját, és odafigyel a patkolásra. Az a körmölés, amit én csináltam meg néhány állatnak, édes kevés egy-két ló számára. A tabletet visszadobtam a kocsimba, és elindultam a pálya irányba, az egyik versenylovat most fogják lemozgatni, kíváncsi vagyok a zsokéra is, és a lóra is. Az első kör után a karámoknál bemutatkozom neki, és váltunk pár szót, ő is elmondja az észrevételeit, amiket felvezetek a jegyzeteim közé. Ezután csak simán körbe járom a helyet, ekkor akad meg a tekintetem egy megbokrosodó pároson, a lány viszonylag nagyot esett, de úgy tűnt jól felfogta az esést, ezért a ló felé indulok el, aki még mindig ideges egy kicsit. Úgy kerülök, hogy szemből közelítsem meg az állatot, és halkan beszélek is hozzá. Mire megfogom a kantárt és a pofáját kezdem simogatni. - Szia, vissza kéne ülnöd, még most rá. – indulok el az apró termetű lány irányába a lóval. - Tegyetek egy kört és ne is törődj vele, hogy épp itt estél le róla az imént, menjetek tovább, mintha a célba tartanátok. – rá ér később is bemutatkoznuk. De ez most sokkal fontosabb, hogy ő és a ló jól meglegyenek.
Talán előbb vagy utóbb én is utolértem volna a szökevényt, de azért örülök, hogy sikerült kifognom egy segítőkész embert, akit épp jókor sodort erre a szél. Azalatt a pár méter alatt, amit feléjük tettem meg, igyekeztem a lehető legtöbb homokot leporolni teljesen új, bézs színű lovaglónadrágomról és sötétkék dzsekimről. Nem estem olyan hatalmasat, de azért biztos lett egy-két újabb kék foltom, amivel majd később foglalkozom, de most a ló az első. -Köszönöm! - próbálok mosollyal is kedveskedni megmentőmnek, de nem elég, hogy lófarkamból elszabadult tincseimet is az arcomba fújja a szél, de még mindig hullik a homok is belőle. Azért én csak annyira igazgatom meg, amennyire muszáj, nem bálba készülök. -Igen... igen, tudom. - kissé megszeppenve helyeslek az idegenre felpillantva, de mielőtt átvenném a kantárszárat féltérdre ereszkedem -khm, a ló felé fordulva- és végigsimítom kezemmel mindkét mellső lábát. Ezek a jószágok nem az ugrándozásra lettek kitalálva, de szerencsére egyik ina és ízülete sem duzzadt még fel, ami jó jel. Azért egy jégzselé majd nem árt neki, de ezt majd a lovászunk intézi. Feltápászkodok és fejembe húzom kobakom. -Feldobsz, kérlek? - remélem, hogy segít felszállni, de így is úgy is megoldom valahogy, hogy újra a ló hátára kerüljek. A továbbiakban szerencsére már nem volt probléma és visszafelé már láttam, hogy a lovászunk ott vár a pálya bejáratánál. Gondolom akik lóról nézték végig bénázásom már visszaértek az istállókhoz és szóltak neki. Leszálltam hát itt és átadtam neki a hátast, bent már úgysem lett volna más dolgom. Másrészt arra gondoltam, hogyha legalább még egyszer megköszönöm a segítséget annak a fazonnak, aki segített. Levettem tökfödőm, kibontottam hajam és úgy istenes megráztam fejem, hogy végre megszabaduljak a frusztráló homokszemcséktől. Hogy az istenbe estem le úgy, hogy telement a fejem földdel? Fejest ugrottam vagy mi a halál? Megvan sajnos az a képességem, hogy amint belekezdek egy zuhanórepülésbe, magára a repülésre sosem emlékszem. Szóval a fodrászkodás után körbepillantottam és visszaindultam a tett helyszíne felé, ahol már láttam is őt. Immáron egy fokkal őszintébb mosollyal közelítettem meg. -Még egyszer köszönöm. Ha nem lettél volna itt, én lehet hogy csak az istállóknál tudom megfogni. - valahogy magától jött, hogy tegezem, de nem tűnt ezer évvel idősebbnek, úgyhogy reménykedtem benne, hogy ő sem bánja. Közben arra is jut egy kis időm, hogy lopva végigpillantsak a kidolgozott testen. Nem az én korosztályom és jelenleg kisebb gondom is nagyobb a férfiaknál, de azért a hülye is látja, hogy mennyire jól néz ki a pasas. Persze a lovas meló elég sűrűn jár jó testtel. Ajkamba harapok, de épp csak egy picit, hogy ne legyen túlságosan észrevehető. Vajon melyik istállóhoz tartozik? Eddig még nem láttam erre...
